Kötelező lesz nyilvántartani a jövőben azok személyes adatait, akik nagyobb zenei rendezvényekre lépnek be - derül ki a Gulyás Gergely, Kocsis Máté fideszes, és Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselő által benyújtott törvényjavaslatból. A Sziget is reagált a törvényjavaslatra.
2025-ig 155 milliárd dollárra nőhet az "okosgyártással" összefüggő eszközök piaca a 2018-as 75 milliárd dolláros értékről, ahogy a digitalizált gyártási megoldások iránti kereslet folyamatosan növekedni fog a következő években - derül ki a Global Market Insights jelentéséből.
Android okostelefonon, számítógépen, a Gránit videóbankján keresztül, díjmentesen lehet lakossági állampapírt vásárolni pár perc alatt - közölte a Gránit Bank. Bár a közleményből nem derül ki, úgy tudjuk, hogy hamarosan megjelenik a megoldás iOS-es verziója is.
A Facebook hivatalosan is bejelentette globális kriptopénzét, a Librát, amely nem kérdés, hogy egy valódi, új szuverén devizává fejlődhet, sőt, egyszer akár a dollár uralmát is megdöntheti a világon. Egyesek szerint a Libra a Facebook mesteri terve arra, hogy az életünk pénzügyi területét is végérvényesen behálózza, ezzel gyakorlatilag minden adatunkat lenyúlva, mások elhiszik, hogy annak az 1,7 milliárd embernek akarnak segíteni, akiknek jelenleg nincs hozzáférésük a pénzügyi rendszerhez. Összeszedtünk minden fontos részletet Zuckerberg új, őrületet kirobbantó pénzéről.
Több olvasónk és ismerősünk is jelezte: törölték vagy felfüggesztették a Facebook-fiókját, és most bizonyítania kell személyazonosságát. Cikkünk megjelenése után sorra érkeznek az olvasói levelek a Facebook-fiókok letiltásáról, van aki azt írja, még csak fel sem ajánlották neki az azonosítás lehetőségét, vagyis vélhetően figyelmeztetés nélkül törölték a fiókját. Úgy néz ki, a Facebook fake-fiókok ellen indított, napok óta tartó keresztes hadjáratában "civil" áldozatok is bőven akadnak. Az olvasóktól úgy tudjuk: a letiltott emberek által regisztrált új fiókokat sok esetben azonnal letiltják.
Végre elkezdte felfedni a Facebook saját kriptopénzének, a Librának részleteit, melynek célja, hogy felhasználói díjmentesen tudjanak pénzt küldeni vagy online vásárolni. A kriptopénz elköltésére egy Calibra nevű alkalmazásán keresztül lesz lehetőség.
Több olvasónk és ismerősünk is jelezte: törölték - pontosabban felfüggesztették - a Facebook-fiókját, és most bizonyítania kell személyazonosságát. Több oldal kedvelői száma is nagyot esett, ebből arra következtethetünk: rendszerszinten változott valami a Facebook fake-fiók szűrési gyakorlatában.
Már hétmillió ember regisztrált az Initiative Q nevű, magát "új bitcoinként" aposztrofáló szeszélyes "fizetési rendszerbe," amely befizetés nélküli, több tízezer dolláros hozamígérettel csábítja a tagokat. A séma - mint azt előzetesen sejteni lehetett - a regisztráltak adatait értékesítené, ennek problémás mivolta miatt viszont könnyen lehet, hogy el sem indul az ambiciózus projekt.
A kínai WeChat Pay, vagyis az ország egyik legkedveltebb mobilfizetési appja Spanyolországban is elérhetővé válik a repülőtereken a BBVA-val kötött megállapodás értelmében - írja a Finextra.
Bár a bankkártyás fizetés és a csoportos beszedés továbbra is egyre népszerűbb a Magyarországon, egyes területeken gyengélkedik az elektronikus fizetések térnyerése. A kormány termináltelepítési programja ellenére kevesebb POS-terminál, kevesebb fizikai és online elfogadóhely volt Magyarországon, és emellett kisebb értékben utaltunk az idei utolsó negyedévben, mint egy évvel korábban. És még mindig 1,2-szer több készpénzt veszünk fel bankkártyákkal, mint amennyit elköltünk a velük.
A befizetések már csak alig fél százaléka érkezik készpénzben, a postai csekkes befizetések aránya pedig 2018-ban az előző évi 55%-ról 33%-ra mérséklődött. A banki átutalások aránya viszont átlépte a 66%-ot - derült ki az EOS Csoport kutatásából.
Bíznak a bankjukban a magyarok, de egyre többen fordulnának kizárólag online elérhető pénzintézetekhez - mutat rá az EY 3600 fő megkérdezésével készült kelet-közép-európai régiós kutatása. A hazai lakosság többsége szerint ráadásul egy nap eljön az az idő, amikor már nem lesz szükség hagyományos bankok szolgáltatásaira - derül ki az EY közleményéből.
Megnégyszerezte nyereségét tavaly a Díjnet Zrt. A független e-számlakezelési platformot működtető cég 176 millió forint adózott eredményt ért el a 2017-es 45,6 millió forint után. A díjnetes felhasználók száma több mint tíz százalékkal nőtt, és tavaly már 30 szolgáltató háztartáshoz köthető számláit - közüzemi, telekommunikációs, biztosítási - lehetett befizetni a platformon keresztül. A társaság idén további bővülésre számít.
Már több mint 12 nagyágyú, köztük a Visa, a Mastercard, a PayPal és az Uber is beállt a Facebook jövő év elején elindítani tervezett kriptopénze, a GlobalCoin mögé - írja a Wall Street Journal.
Hamarosan lejár a fontos határidő, ameddig a legtöbb banknál a lakossági és a vállalti bankszámlák tulajdonosainak is nagy számban kötelezően egyeztetniük kellett az adataikat a bankkal. Arra vagyunk kíváncsiak, olvasóink vajon hol járnak ebben az ügyben? Szavazz a cikkben!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta az online fizetési módot kínáló PayPal kötelezettségvállalását. Az eljárásban vállaltak alapján a társaság köteles módosítani fogyasztói tájékoztatását, így a felhasználók könnyebben dönthetnek az alkalmazott árfolyamról átváltást igénylő fizetéseik során. A GVH - tekintettel a kötelezettségvállalásra - jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki.
Újabb "Elevator Lab" pályázatot indítanak a Raiffeisen szlovák, cseh és magyar helyi bankjai, kifejezetten a három országban működő IT és Fintech startupok számára
Június 27-én sok banki ügyfelet érhet meglepetés: könnyen előfordulhat, hogy nem fognak hozzáférni a bankszámlájukhoz, nem tudnak átutalni, kártyával fizetni mindaddig, míg a bankjuk el nem végzi a teljes körű átvilágításukat. Már csak kevesebb mint két hét áll rendelkezésre az adategyeztetésre, miközben pár napja még mindig 2 millió számlánál nem történt meg az ügyfél-átvilágítás. Ugyanakkor nem egyértelmű, hogy rendszerszintű káosz közeleg: a banki válaszok és piaci forrásaink úgy vélik a bankok ugyan nagyon leterheltek a feladat miatt, de a határidőre már csak a számlák egy-két százalékánál marad el a kötelező adategyeztetés. Igaz, még így is tízezres nagyságrendről beszélünk.